[10-1]
- Luuuuud~ - hallom Francis hangját, aki köténykében szánkázik Ludwig úr felé. Még nincsenek vendégek, épp a díszeket igízatgatjuk. - Köszi, hoogy itt do- egy könyökölés a szőke perverz arcába. Fracis seggrehuppan, és fájó homlokát tapogatja. - Ezt miért kellett te vadbarom?! - kérdezi dühösen, de nem áll föl.
- Bocsánat véletlen volt. - morogja Ludwig úr, és kelletlenül felsegíti, a másikat. - Várj, adok valamit "borogatásnak"... vagy minek. - Indul el a pult mögötti hűtőhöz.
- Végülis - mondja vigyorogva Bonnefoy - kecsesen vagy vadbarom.
A fagyasztott borsó úgy szántja a levegőt, mint egy rakéta, és durván landol Fracis képében, -PUFF- az persze összerogy.
- Ez jó lesz? - kérdezi a szőke német.
- Tö-kféle-tef.. - motyogja a földről a félájult sebesült.
- Ez tuti direkt volt! - súgom Mikának vigyorogva.
Na ekkor jön be Gilbert úr. Mereven felméri a terepet, aztán nagy levegőt vesz, kifújja. Úgylátszik gondolkodik. Megszólal...
- Én eltüntetem a hullát ti felmostok. - ugrik oda Francishoz, vigyorogva.
- Bárcsak úgy lenne. Még él. - motyogja Ludwig és elfordul. - Inkább keltsd föl, és adj rá egy olyan fura kalapot a fura gyűjteményedből.
- Héjj,héjj! Azok nem furák, hanem MŰVÉSZIEK! - főjtat Gilbert és bevonszolja az jultat a pult mögé. Ott a hangokból ítélve pofozgatja. Nem. Már rugdossa. Ludwig úr odasétál az ajtóhoz és megfordítja a "Closed" táblát, "Open" -re.
- Indulhat a munka... - sóhajtjuk Mikával, és indulunk is a dolgunkra.
|
- Ne közelíts! – szólok komolyan a szőke vendégre, mire az továbbra is nagyon elszánt fejet vág.
- Ugyan már, kisasszony… - végigsimít a hajamon.
- Ne!
- Mika, kámhír! – hallom Awa-chan hangját, és érzem, hogy idétlenül nevetgélve karon ragad.
- Francis, b*szdki, te még mindig ilyen hülye vagy?! – Hatalmassága bakancsa lágyan pofon suhintja a szőke srácot, mire én abbahagyhatom a menekülést. De vörös vagyok, bakker…
- Te meg még mindig ugyanakkora vadmarha… - mordul rá a másik, sértetten simogatva a képét. Tekintete rámvillan, mire én csak hátrálni kezdek. Elmenekülök. Jólvan, nem vagyok se nőies, se bátor. Ez van.
-Ő, Ludwig úr, ki ez az alak? – kérdezősködik barátnőm az ebédszünetben munkaadónktól.
- Francis Bonnefoy, a bátyám egykori osztálytársa és barátja. Azt hiszem, fel akarja ide venni, bár kiállhatatlan a pofája.
Először csak bólogatok, majd végiggondolom a dolgokat.
- Te vagy a fiatalabb?! – bukom ki, mire csak rezzenéstelen arccal bólogat. – Bakker! Még ilyent!
- Milyent? – megfordulok, hátam mögött az ideges Gilbert. Tényleg mérges. Ajaj…
- É…Olyant, hogy… hát, Ludwig idősebbnek tűnik. Vagy hat évvel.
- Azt hiszem, csináltatok valami cuki kalapot is a ruha mellé… - gondolkodik hangosan, Francis helyesel.
- Neeee~! – kiáltom halálra váltan, Awa-chan pedig csak eszeget Ludwig mellett álmodozva.
|
- Hajrá, Mika-san, áíjá! - veregetem vállon Mikát buzdítás képpen.
- Cserélünk..?- néz rám reménykedve. Tudod mikor:D
- Ótvaros francokat. Amúgy vannak még vendégek és rendelések, Let’s go~! - küldöm harcba. Valamit morog de nem értem.
Nemsokára egy igen fülsikíetítő "AWA-CHAAAAN!" kíséretében a hátam mögött találom, a kissé sokkos állapotban lévő barátnőm.
- Mi az? Zaklat? Hívjam a főnököt? Zsaruk? - kérdezgetem. Ekkor a szőke srác odaszól nekünk.
- Hölgyeim, ha szabad rendelnék. - mondja és ránkkacsint.
- Igen... persze... - kapom össze magam és közelebb lépek a pulthoz. - Huhh... Mit adhatok? - kérdezem azzal a kedves bolti műmosollyal.Ha sokáig kell még így vigyorognom, begörcslnek az arcizmaim. Komolyan.
- Egy szelet citromos túrótorta, és egy éjszaka kettesben. - mondja csábosan.
- LUDWIG ÚR! ZAKLATNAK! - visítom és... és elesek. Pofán szúszni. Nahát szép kezdés mondhatom. - Au... Ez fáj. - nincs semmi fájdalomtűrő képességem ezért egyből könnyezek.
- Gyere, állj fel. - nyújta a kezét a főnök. Egy kicsit lehajol, elővesz egy zsebkendőt és letörli az arcomról a koszt és a könnyeket. - Legközelebb légy óvatosabb.
- Hee? - kukkant ki az "irodából" Gilbert. - Mi történt? - erre én ezerrel megkezdem az elpirulást, mivel kicsi8t lassú a felfogásom kicsit később esett le a kezdeténél, hogy ilyen közel van hozzám a főnök.
- Awa-chan elesett. - mondja a szőke.
- Jaja! Elnyaltam. De! Odakint molesztál minket egy szőke hapek, ilyen hosszab haj, borosta. Nemrég kereste is Gilbert urat. Oops... Ottfelejtettem Mikát! - indulok barátném felé.
|
Kiszolgálom a lányokat, akik jól megbámulják a ruhámat. Frankó, nincsen jobb dolguk? Kinyomom a szemüket… Persze, mosolyogj, mert cukibb vagy …
- Parancsoljanak… - próbálok derűsen viselkedni, talán sikerül is.
- K-Köszönjük! – motyogják megilletődve, majd eszegetni kezdenek. A pulthoz sétálok és kicsit ledőlök. Laza napnak érzem. Bizonyosan laza nap lesz.
Az ember csak ember. Szokott tévedni. Én meg különösen sokat. Kábé, 11 órától elkezdenek özönleni a vendégek, Awa derűs arccal fogad, csak én rohangálok. Hatalmassága Gilbert hogy szerzett ennyi vendéget?! Hatalmassága valóban reklámszakember.
Ledőlök, már nem nagyon bírok futkosni a kajákkal. Komolyan. Nem bírom. Elég volt.
Egyébként a szoknya jótékonyabb dolog, mint gondoltam, nadrágban már rég megfőttem volna.
- Hajrá, Mika-san, áíjá! – vereget vállon a pult mögül barátnőm, leküzdöm a késztetést, hogy ne csináljak itt gyilkossági ügyet.
- Cserélünk…? – nézek rá, mire csak értetlen képpel pislog.
- Ótvaros francokat. – nevet derűsen, igyekszem nem a torkának ugrani. – Amúgy vannak még vendégek és rendelések, Let’s go~!
- Ó, essen beléd a nyavaja..- motyogom, majd ismét, kissé fáradt mosolyra húzom a szám. Vendég, frankó. – Üdvözlöm a „Kawaii kawaii coffee club” -ban.
Felnézek az éppen flegmán, ámbár kecsesen belépő srácra. Vagy annyi lehet, mint főnökeim. Félhosszas szőke haja hátrafogva.
- Igen, igen. Aranyos hely. Ugye ez Gilbert Beilschmidt- é?
- Igen, igen. Ha Őt keresi, mindjárt szól… - kezdem még mindig boldog pofával, kicsit örülök hogy éppen nem kell más miatt futkorásznom, de csak egy pillanatra. Ugyanis hamar egy kissé féloldalas ölelésben találom magam. A srác a fülembe súg.
- Kisasszony, nem akarja velem tölteni az éjszakát?
Érzem, hogy vörösödöm. Azt is érzem, hogy kiakadok, és hogy elrohanok.
- AWA-CHAAAAN! – ugrok be a pult mögé, afféle Chuck Niorris csúszással, majd a barátnőm mögé. A srác kissé csalódottan odalép és vizsgálgatni kezdi az ételeket.
|
- Ludwig úr! Ludwig úr, segíthetek valamiben? - trappolok a főnök után.
- Persze! Vendégek. Az árlista ottvan a kassza mellett. Segítsek? - kérdezi, de én megrázom a fejem.
- Nemkell, boldogulok! - mosolygok rá. Jó lenne mellette dolgozni, de megtudom oldani egyedül is.
A pulthoz lépek, felveszek egy kis jegyzettömböt, meg egy tollat ami a rendeléseknek (vagy minek:D) van kitéve.
- Mit adhatok? - kérdezem ártatlanul a vevőktől. Három 13 év körüli lány. Átlagos magasságúak, két feketehajú, egy barnahajú.
- Egy csokipuding, két eperfagyi, az egyik csokiöntettel, három tejeskávé. - hadarja a legbátrabb.
- Rendben, amíg várnak foglaljanak helyet. - egy kicsit megilletődve a magázódástól helyet foglalnak a legközelebb eső asztalnál.
Hátratámolygok Mikához, hogy bizony itt már segítség kell.
- Mika! Segíts! Itt a lista! - mutatom fel a kezemben lévő jegyzettömböt - Tied a fagyi. Oké? - kérdezem reménykedve, bízva barátnőmben.
- Rendben. - szól lemondóan és elindul.
- Enyém akkor a puding, meg a tejeskávék...
|
- Stipi-stopi zöld! – kiált fel Awa megragadva a zöld culát. Csak sokkosan bámulok rá. Az enyém lila, habos-babos, cuki, mint egy olyan igazi animeruha. Elképzelem magamon… EZ KÉSZ RÖHEJ!
- Én ezt nem veszem föl. – jelentem ki határozottan, óvatosan kezdek hátrálni. Mit bánom én, ha nem lesz munka! Nem veszek fel egy ilyen loliconba illő darabot!
- De olyan aranyos! Nézd még kismadaras kitűzőt is adunk hozzá! – a tenyerében madárkás kitűző lapul. Ez mondjuk tényleg cuki, csak úgy magában felvenném.
- Kérlek, Gilbert ne ijeszt el. – szól rá unottan Ludwig, hálásan pislogok rá egy pillanatra. De látva, hogy a másik srác mennyire is elszánt, inkább hátrálni kezdek. El innen.
Ki az ajtón.
Öt méter futva a bejáró.
Lehagyom, biztosan.
Aztán hazáig.
Bezárom a reteszt, aztán a zárat is.
Ha rángatja, rácsapom a kezére és…
Abbahagyom a gondolatmenet ezirányú komolyítását, mert tudtommal nem megölni akar, csak munkaruhát adni. Közeledik felém. KAMI-SAMA! Ez jön felém… egyre gyorsabban hátrálok, majd megfordulok és futni kezdek, gyors, majdnem elkap, de elugrom, a szőke felé futok.
- Ludwig, kapd el! – ordítja elszántan, de a férfi nem igazán tesz ezirányban erőfeszítéseket. Gyorsan mozgom, kitérek előle, de mire észbe kaphatnék, Awa már átfogta a nyakam hátulról.
- Bocsáss meg, Mika, de ezért majd hálás leszel, ha tudsz magadnak plüssállatot venni a keresetedből!
- Onigiri! – kiáltok rá szótagolva, remegek, ahogyan az albínó srác közelít felém, perverz vigyorral a képén, kezében a ruhákkal. Gyomorszájba rúgom! Még két lépés, és gyomorszájba rúgom!
Hüppögve lépek ki a raktárból ahová átöltözni mentem be. Awa rám néz, majd arcára meglepett vigyor ül ki. Ő jóval hamarabb átvette már, szerintem azt se bánta volna, ha a szőke előtt kell vetkőznie, bár ez nem bizonyos. Csak 97 %
- Wáo, Mika! De jól áll! Nem akarsz minden nap ilyet hordani? De komolyan, Mi… - hallom hogy pofázik, de csak megrúgom, amilyen magasra csak tudok: áll. Fejen is rúgnám, de az nem megy.
- Hülye! Én nem akarom ezt felvenni… ÉN FOGADALMAT TETTEM! – nyüszítem, mire csak állát simogatva pattan fel.
- Mit, vénlányságit?! Hülye, hülye, miért ütsz, heee?!
Az ajtó kinyílik, Gilbert lép be álmodozó pillantással.
- Wá! Ez tényleg olyan jól néz ki, mint gondoltam! Zseni vagyok, Hatalmasságom egy zseni! – nevet boldogan, mi meg csak bámulunk rá. – Ludwig, Ludwig, gyere már ide, és most mondd azt, hogy hülye ötlet volt! Simán jönnek majd ide, már csak azért a ruháért is! Hatalmasságom reklámszakember!
A hívott belép, mire barátnőm csak álmodozó pillantással néz rá, én vagyok az, aki fülig van vörösödve és durcás.
- Ühm, tényleg jó, - válaszolja szűkszavúan, amit az albínó srác egy tökéletes dicséretnek érzékel.
- Ludwig úr! Ludwig úr, segíthetek valamiben? – trappol ki Awa tökéletes, fangirl állapotban, csak én maradok ott Gilberttel.
- Na, mivan, ne nézz már így!- nevet még mindig zavartan, mert igyekszem szemmel verni. Megy ez nekem! Megbüntetnek parkolásért, megbüntetnek parkolásért, kerékbilincset kapsz, kerékbilincset kapsz, kerékbilincset…- Tényleg cuki vagy benne! Persze feltéve, ha nem nézel mindenkire így! Mosolyogj már, na! Ha Hatalmasságom mosolyog, neked is muszáj lesz!
Nem mosolygok.
Lemondóan sóhajt, azt hiszem ott fog hagyni, de épp ellenkezőleg: mellém lép, ledobva a mappáját majd a hátam mögé lép, és elkezd valamit babrálni a hajammal.
- He? Mit csinálsz? – nézek hátra unottan, majd érzem, hogy kiveszi belőle a hajgumit, a csattot is más helyre teszi. Így végül is teljesen ki van bontva. Zavaromban elnevetem magam.
- Na, megy ez! – magabiztosan kacsintva fordít nekem hátat. – Tényleg aranyosabb vagy így!
Még egy darabig bámulok utána.
|
Másnap Reggel 9:40 - úton
- Nagyon király! Felszolgálók leszünk! Végig Ludwig úr mellett dolgozhatook! És...és talán... - akadok meg áradozás közben elpirulva, gondolatban befejezve ezt a mondatot. - Alig várom! Mit adhatok? Mit adhatok? Tiszta jó lesz! - újjongok tovább.- Te is izgulsz mi? - kérdezem, persze, hogy izgul, ki ne izgulna? Két pasi, sütik, fizu.
- Nem. - jön az egyenes válasz.
- Aha, persze! - válaszolom széles vigyorral.
- Mondom, NEM! - és már lendül is a kéz, én meg majdnem orrabukok ahogy a fejemen ér célba.
- Nem szóltam... Nemsokára tuti tiszta népszerű lesz a Kawaii Kawaii Coffe Club. Sok vendég, sok meló. - Ebbe belegondolni is rossz. Mint azok a vígjátéknak csúfolt ócska akármik amiknek összvissz az a története, hogy egy vagy két pincér, tányérokat egyensúlyoz és szív, nagyon szív.
- Ne gondolkozz, hanem siess, ebben a tempóban délelőtt tuti nem érünk oda!
9:56 - Kávézónál
Egy ideje már a kávézó előtt áldogálva várjuk a főnökeink, mikor két hangra leszünk figyelmeskek. Ezek tuti ők.
- Mondtam Gilbert, hogy ott nem lesz elég hely a parkoláshoz! Most meg nincs kocsink! - halljuk az épp kiakadó Ludwig urat. :D
- Nincs semmi baja, csak egy kics horpadás! Elég gyorsan leléptünk! A másik autó tulajdonosa nemtudja ki vo... Ó Sziasztok! - köszön ide Gilbert úr (?).
- Öhh... Üdv! - sikerül kiböknünk.
- Ezek szerint kell a meló, gyertek! - nyitja ki az ajtót az albínó srác és betessékel minket. Mi szépen bemegyünk, mögöttünk a szőke. Jó közel! :D Gilbert behajol a kassza mögé és két ruhát vesz elő amiket az egyik székre rak le.
- Ez volna a munkaruha, Kawaii a nevünk, akkor legyen minden Kawaii! Édi nem? - vigyorog ránk ábrándosan. - Válasszatok. Van zöld meg lila.
- Stipi-stopi zöld! - kapom el a zöld ruhácskát. Zöld alap sok fehér csipke. - Tényleg aranyos.
- Én ezt nem veszem föl. - jelenti be Mika kolléganőm, sápadtan. Biztos elképzelte magát benne.
- De olyan aranyos! Nézd még kismadaras kitűzőt is adunk hozzá! - mutatja a tenyerén lévő bigyót. Tényleg kitűző, és tényleg kismadaras. Meg persze aranyos. Ludwig aki eddig a falnál állt most megszólalt.
- Kérlek Gilbert ne ijeszd el. - lép az előtte szólóhoz, de az csak makacsul tovább tartja a holmikat, mostmár közeledve Mikához, aki lassú hátrálásba kezd aztán megfordul és sietős léptekkel az ajtó felé indul. Gilbert utánaindul, de nemtudja elkapni, Mika ügyesen kitér, mintha az élete forogna kockán. Még mindig sápadt.
- Ludwig! Kapd el! - kiabál az albínó, de a szőke nem mozdul. Bárki bármit mond, itt minden aranyos, de a legaranyosabb Ludwig. A főnököm. :D
|
Miután Awa újból szerelmes letargiába esik az étel kihozásától megköszönöm, és behamizok egy adag pudingot. Imádom, mindig is imádtam. Mondjuk vodkával igazán üt… - csillan fel a szemem, de végül is belegondolok: nem valószínű hogy lenne itt vodka.
- Az ott mi? – mutat barátnőm tele szájjal egy lapocskára, amit a tálcára raktak. Ismerős módszer, gyakran reklámoznak így dolgokat. Persze, tekintve, hogy le vagyunk égve, nem valószínű hogy bármilyen reklámozott cuccot megvásárolhatunk. – Had nézzem me… ÁJ! – kitépem a kezéből a lapot, majd szorgalmasan vizsgálni kezdem. Egyszerű, lényegre törő kiírás:
”Felszolgálót keresünk!”
Majd eme velős üzenet után következik az átlagos halandzsa az elérhetőségekről meg a lehetséges munkaidőről. Lustán lehajtom az asztalra, még egy pudingdarabot letörök a kiskanállal és a számhoz emelem. Ekkor esik le, tulajdonképpen mit láttam, és – a széket éppen csak hogy nem feldűtve – lelkesedve nyomom a papírt Awa arcába.
- B*szdmeg, öregem, a tortám! Mi a fr…?! – bukik ki, láthatóan egy pillanatra alábbhagyott szerelmes lángolása. Durcásan fog a hirdetmény olvasásába, a végére az arca tejesen felderül.
- Munka. – néz rám szélesen mosolyogva, én ugyanúgy vissza. Munka, tényleg. – Oké, akkor menj és jelentkeztess minket! – mosolyog bájosan, de én valahogy abbahagyom ezt a cselekvést és a műanyagkanalat surikenként repítem a homloka közepébe. Ennyit megért a sok Naruto…
- Kerge tyúk! Én aztán nem! –mordulok rá fojtott hangon.
- De én nem… még mondanék valami hülyeséget! Légyszi, Mika!
Átgondolom a dolgokat. Awát ismervén rögtön eszembe jut, hogy valami olyasmit mondana a szőkének, hogy „dolgozhatnék rajtad?” , szóval nagy duzzogva belemegyek.
- Köszi, köszi! – hajlong játékosan, mire csak leintem.
- Jóság van, de most egyél.
Ráütök a csengőre, de rögtön össze is rezzenek. Rohadtul hangos.
- Heee~? Mivan?! – ismét az albínó fiú, karakteres a hangja. – Megyek, megyek!
- Öhm, fizetni szeretnénk. – vág a szavamba Awa, majd oda is nyújtja az előre kiszámlázott díjat.
- Meg az állásajánlatra jelentkezni.. ha lehet… - mondom zavarban, mire a srác arca egy fokkal kedvesebbé válik.
- Tényleg? Hát ez gyors volt! Rendben, holnap tízkor van nyitás, akkor gyertek ha kell a meló.
- O-Oké… - motyogom megilletődve. Ez még gyorsabb volt, mint reméltem.
- Hé, Ludwig! Van két beosztottunk! – trappol ki, elkurjantva magát a szőkének- minden bizonnyal a szöszi Ludwig ( tudtam, tudtam hogy Német a tag!)- mire halk lépések, és a férfi feje kíváncsian néz ki ránk.
- Üdv. – köszön, majd elmegy, elég gyorsan ahhoz hogy ne lássa Awa áldásos szerelem-pillanatát.
|
- Segíthetek? - szól zengőmély csodás hangján egy gyönyörű szőke angyal. Szőke, egyenletesen hátrafésült haj, kék szemek. SZéles vállak, kék kötény. Aranyos párosítás. Kábultan végigmérem, elidőzvez karizmain, miközben elkalandozó gondolataimban már azon agyalok milyen lehet a póló alatt. Mikor éppen továbbhaladnék eme gondolatmeneten, Mika kisegít, (mert gondolom már feltűnően csorgtom a nyálam.) Nagyjából észheztérve próbálom összeszedni magam, miközben zavartan elkapom a tekintetem.
- Ömmm! Ömm, ja igen... ömm! Szeretnénk rendelni! - makog a barátnőm. Remélem nem perverz gondolatokkal visakodik a kiszemeltemről...
- Miből kértek? - kérdezi a férfi.
- Inkább kiből... - suttogom, aztán a szám elé kapom a kezem. Oké, nemhallották. Szereleem...
- Rendben, egy kis türelmet. Üljetek csak le. - szól újra a férfi. Egy kéz a csuklómon... Ülőhelyzetben találom magam. Szerelem...
- Egy epertorta, egy vaníliapuding, egy tejeskávé, két nyalóka. - szól a szőke férfi. Egy tálcán hozza ki a dolgokat, amit én furának tartok hisz eddig nemsokat jártam ilyen helyen. Azthittem simán kézben szokás...
- Igen, igen. - bólogatunk. - Köszönjük! - tesszük hozzá, mire ő megejt egy halvány mosolyt. (Vagy csak képzeltem?)
Elgondolkodva húzom magamhoz az én adagom. A kiskanálkát fölkapva, óvatosan leszedek egy kis krémet, és a számhoz emelem. Csodás illat, finom íz. Eper:D
- Az ott mi? - mutatok egy papírra a tálcán, miután lekerül róla a vaníliapuding és a nyalókák. Az alatt volt. - Hadd nézze... HÉJJ!
- Majd én! - löki félre a kezem Mika és elkezdi viszgálgatni a lapot.
|
- Banyeee~ek! – hallom a mellettem sétáló lány durcás, fáradt sóhaját. – Nekünk annyi.
- Miért? Mert ma volt az utsó napunk, mint elsős kis nyomi? – ércelődöm, de továbbra is komor pofával kezd magyarázni.
- Nem! Király, tényleg király hogy nem kell többet hordani ezt a szart, – a tengerész egyenruhájára mutat puffogva – viszont gondolkozzál már el! Holnaptól hivatalosan is nyári szünet van. Haverok, buli, fanta.
- Ja, és? – keresem a tekintetét kíváncsian előrehajolva, hajam játékosan csiklandozza az arcom. Már vagy két éve növesztem, a lapockámig ér.
- Ez pont NEM LESZ! – bukik ki hisztisen a levegőbe öklözve, mire majdnem szívinfarktust kapok. – Gondolkozzál már, Mika! Le vagyunk ÉGVE! Annyira le vagyunk égve, mint a gyújtós! És a fent említett dolgokhoz mind szükséges valamennyi kápé. Muterék nem fognak adni! Nekem biztos nem, üzleti útra mentek Koreába… KOREA! Még le is lövik őket, hogy a francba kapjak tőlük lóvét, ha lepuffantódnak koreaiak által?!
- Nekem se nagyon… - motyogom álmosan mosolyogva. – tudod... Hülyebátyó-action. Egész nyáron ellesznek, legalábbis valószínűleg. Tudod, bejött neki a céges dolog, így most befizette Őket egy nyaralásra. Hokkaido… HOKKAIDO! Én meg itt vagyok hagyva, egyedül. Nem fair.
Awa-chan szeme felcsillan, ahogyan gyerekesen elémszalad.
- MIKA! Mika, te… én… mindketten egyedül leszünk! De király, bármikor átjöhetsz! Tarthatunk bulit meg ilyenek! De f*sza!
Elnevetem magam, bár tudom hogy semmiképp nem fogunk bulit tartani, ezer százalék hogy mi megyünk. Awa imádja a DJ asztalt, nem meglepő hogy bulikban általában kinyávogja, hogy odakerülhessen, és tényleg nagyon ügyes.
- De ez nem változtat azon, hogy nincs pénzünk a belépőre. – motyogom halkan, mire rögtön visszatér a hisztihez.
- Igaz, de borzasztó! Mit csináljak?! Á!
- Ugyan, ne sírj! – veregetem hátba, amitől előrebukik. Nem bírom kezelni az érzelmi helyzeteket, így inkább ütök.
- MIÉRT ÜTSZ FOLYTON, B*SZDKI?! – üvölt rám, nem igazán cenzúrázva mondandója legbecsesebb részleteit. Pár ember flegmán, esetleg rosszallóan ránk néz, de Ők se nagyon törődnek két kis liba picsogásával.
- Öhm… izé… - nevetek, mentegetően lóbálva magam előtt a kezem, felkészülve, hogy Awa-chan netalán le akarna pofozni.
- Lányok!
- Á, Kumiko! – kiáltom megkönnyebbülten, majd a mellénk szaladt lányhoz rohanok.
- Szia, Mika… - pislog rám értetlenül, majd gyorsan a mondandójába kezd. – Én csak kellemes nyarat akarok kívánni, nem hinném, hogy még találkozunk szeptemberig.
- Why?! WHY?! – csodálkozom, mire csak legyint, bár majd kicsattan az örömtől.
- Nyári nyomozósuli. New Yorkban, Amerikában.
- Ó, király…- motyogom halkan, mire Ő boldogan felsikkant.
- Király, nagyon király! De mennem kell, sziasztok! – szalad el, még boldogan integet futtában.
- Hmm… Kumikonak összejött. – motyogom utánanézve, Awa bólogat.
- Hé! Nem akarsz körülnézni a városban? Végül is most vannak a nyári ruhaakciók, meg minden. – kérdem derűsen, bár tudom hogy most még a papírvékony, ronda rongyok is kétszeresükre vannak felnyomva.
- Oké! Csúcs! Egy kis pénzem van, egy sütire még be is ülhetünk valahova! – ajánlkozik, én pedig megint biztosítom róla, hogy majd megadom. De valószínűleg nem így lesz, azt hiszem. Hacsak nem nyerek lottót.
- Hé, hé! – mutogat Awa az egyik irányba, mire én is odakapom a fejem, az eddig bámult játékboltról. Szent ég. Milyen cuki plüss onigiri… - Ez a hely új! Tiszta új!
Elolvasom a feliratot, mely a cukormáz árnyalataiban csillog a bolt cégérén.
” Kawaii kawaii coffee club”
- Hát kawaii-nak eléggé kawaii… - bámulok rá elbűvölve, de útitársam már hamarabb elindul az ajtó irányába, nagyon emlegetve egy bizonyos „epertorta, puding, epertorta, puding, áwwww…” nevű jelenséget.
Az ajtócsengő kedvesen köszönt, a kávézóban kellemes hűvös fogad.
- Jónapot! – köszön fennhangon Awa-chan, mire meglepődve én is elmorgok valami köszönésfélét.
Puding? Dögivel.
Epertorta? Ami szem-szájnak ingere.
Fagyi? Csak tessék.
Teák? Sokféle.
- Ez a Mennyország? – kérdem könnyektől elfúló hangon, mire a mellettem álló gyengéden vállon bokszol – bár semennyire sincs enyhébb hatással rá eme édes délibáb.
- Üdv, csajok! –hallok egy vidám, kissé rekedtes hangot. Odafordulok, az egyik boltívben srác áll, ránk vigyorog. Kétségkívül nagyon albínós a külseje: szokatlanul fehér bőr, őszesszőke haj és vörös szemek. Kezében egy csiptetős irattartót szorongat, pulóvere felett lilás kötény, azon is egy madárka. Érdekes ízlése lehet, de azért helyes.
- H-Helló… - motyogom még mindig kábán, mire az ismét megszólal. Nem tévedtem, a hangja tényleg rekedtes.
- Válogassatok nyugodtan, csak szóljatok majd, mit kértek. Bocs, a felszolgáló még nem ért ide. – köszön el vidáman, szokatlanul közvetlenmód, majd befordul és eltűnik előlünk.
- Wow. – bámulom a hűlt helyét ábrándozva, majd kicsit kirázom a szememből az álmot, hogy a pulthoz sétáljak. Üvegablak alatt megannyi sütemény, torta, édesség.
- Wá, mit válasszak? – Awa láthatóan hatalmas dilemmáját éli a Puding Vs. Epertorta ügyet. Mindenesetre nekem a vaníliapuding kell.
- Áj, dönts már! – mordulok a szenvedőre, mire kétségek között rábök az epertortára.
- Oké! Most szóljál neki. – nézek rá ártatlan képpel, mire mérgesen ölt rám nyelvet.
- Szóljál te, nem vagyok a csicskád. Amúgy is… - kezd fennkölt magyarázatba, de hirtelen hangja megbicsaklik, majd teljesen elnémul. Csodálkozva rázom szeme előtt a tenyerem, pattintgatom ujjaim. Nem jellemző Awa-ra a hirtelen csöndesedés. Majd én is arra nézek, amerre Ő legelteti a tekintetét. Végül is, tök jogosan.
- Segíthetek? – szólal fel készségesen az ajtóban álló férfi. Szőke haja hátrafésülve, de egyáltalán nem azon a divatmajom módon. Bár rajta is van kötény, szerencsére nem kismadaras, egyszerű és kék színű, kicsit sötétebb, mint a szeme.
Most én segítem ki Awát egy hátbavágással, mire mint aki álomból ébredt, vörösen kezdi szuggerálni a széket. Helyes… - gondolom én is, de nem nagyon van időm ugyanolyan kábulatba esni, mint kedves jobbik felem, mert ugyebár várja, mit is akarunk.
-Ömmm! Ömm, ja igen… ömm! Szeretnénk rendelni! – bököm ki sok kertelés után, mire kötelességtudóan bólintva sétál elénk.
- Miből kértek?
Látom, hogy Awa nem lenne képes értelmesen válaszolni, így szépen felvázolom a rendelést, igyekszem nem fókuszálni semennyire az előttem álló árjára, még én is biztosan elkezdenék habogni. Igen, tuti német. Németes a külseje. De hogy nem japán se Ő, se a másik srác az száz százalék.
- Rendben, egy kis türelmet. Üljetek csak le. – bők az egyik asztalkára. Bólintok, majd megragadom barátnőm kezét és kihúzom előtte a széket. Remek mozdulat, ugyanis szinte rögtön beledől, szerelmetesen mosolyogva.
|
[10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
